Egyedül

Ma ismét bebizonyosodott, hogy magamon kívül nem nagyon számíthatok másra. Apám megígérte még anno nyáron, hogy finanszírozza a főiskolai tanulmányaimat. Ma felhívtam, hogy áll-e még ez az ajánlat, mivel nem biztos, hogy fölvesznek a SZIE-re államilag finanszírozottra. És erre azt mondja, hogy 160.000 Ft-ot 2 év alatt se tudna összeszedni. Na jó, mondom, akkor a fizetőst nem jelölöm meg. De akkor nem hiszem, hogy fölvesznek oda, megjelölöm azt az OKJ-s képzést is. Ez még nem is lett volna baj, mivel nem halok bele, ha nem vesznek föl a SZIE-re, eleve a Banki szakügyintéző képzés volt az elképzelésem. De aztán megint elkezdte mondani, hogy tanulni kell, keményen tanulni, nem lehet pihenni se, stb. stb., a szokásos. És utána mondta, hogy nem akar példákkal dobálózni, de a Nikike ősszel emelt szintű angol érettségit tett le, ami 5-ös lett neki. Itt elakadt a szavam. Annak a kis kurvának mindent megvesz, mindent megad, és így dicsekszik vele, holott nem is a lánya, hanem annak a cigánykurvának a gyereke. Nekem, az egyetlen lányának nem vesz semmit, nem értékeli a tanulmányi eredményeimet, folyton csak elvárja a dolgokat. Az animék iránti rajongásomat is lenézi. Lemerném fogadni, hogy a kis ribancnak fogja fizetni a továbbtanulását. Hát jól van, akkor legyen RÁ büszke, fogadja őt meg a saját lányának. De akkor engem felejtsen el.