Gabival összevesztünk. Vagy mi. Haragszik rám, mert megbeszéltük, hogy ő lesz nálam az első, és most mégis utolsó. Hát nem tudom, nekem nem tűnt fel, hogy utolsó lenne. És le volt törve, én meg nem vigasztaltam meg. Sajnos a megvigasztalás dolog meg se fordult a fejemben. Arra utalt, hogy csak kihasználom, de nem csak én, hanem mindenki. Mert hogy ha másnak baja van, ő egyből ugrik, de ha neki, akkor senki. Hát nem tudom.
Nem akartam és nem is akarom kihasználni. Senkit sem akarok kihasználni. Bár úgy tűnik, mégis ezt teszem. Azt hiszem kezdem megérteni Asakot. Hm..
De megmondtam Gabinak. Nem tudok és nem is akarok érzelgős dumákat lenyomni. Senkinek se. Egyszer vagy kétszer volt ilyen, akkor is úgy szégyelltem magam. Az érzelmek kimutatása nem az én műfajom. Legalábbis az ilyen mély, lelki dolgok.
Magyarázkodni is utálok. Most mégis annak tűnik a szövegem.
Meg sajnáltatni magam. Hú, azt nagyon nem csípem. Olyankor legszívesebben lekevernék magamnak egy jó nagyot. Depizéskor szokott előfordulni. A depizés is azokhoz az emberi tulajdonságokhoz tartozik, amiket utálok.
Miért van a depresszió? Na meg a melankólia? Miért vannak az embernek érzelmei? Érzelmek nélkül minden könnyebb lenne. Bár akkor olyanok lennénk, mint a gépek. És az nem lenne jó.
Hm. Akkor úgy mondom inkább, hogy miért vannak az embereknek negatív érzéseik? Ha mindenki csak pozitív lenne, az milyen klassz lenne. Semmi bűntudat, semmi depresszió, semmi melankólia.
De most térjünk vissza az eredeti szálhoz. Úgy tűnik, a Gabival való barátság megszakadt. Miattam. Amit sajnálok. Többet nem tudok mondani. Könyörögni nem tudok és nem is fogok. Senkinek se.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése